Karakterek

  A legtöbb esetben rátok hagyom, hogy döntsetek a karakterek kinézetét illetően, éééés... igazából most sincs nagyon másképp, csak egy pár emberről mutatok konkrét képet. Mellesleg a három fontos adaton kívül - név, kor, illetve faj - egy kis bevezetővel mutatom be nektek őket.

Dante Chole
Farkas
19 éves

 - Miért pont én? Miért kellett ilyennek születnem? - kérdezte magától halkan a szobájában tátongó félhomályban, miközben kétszer is kiélezett pengéjével díszítette csuklóját. - Remélem, sikerül meghalnom... 

Bíztató helyzetnek lehetünk tanúi. Dante nem egy szokványos emberi lény. Ő valami más, valami, amire hatással van a telihold. Olykor átváltozik. Karja helyére egy edzett mancs, feje tetejére két hegyes fül kerül, szájából pedig tépésre képzett fogak kandikálnak ki. Áldás lehetne ez az erő, ennek ellenére ez a fiú átokként tekint rá, hiszen amiatt gyötrődött már annyit. Emiatt utálja a társadalom. Emiatt nem tudja megtalálni a helyét a világban. Egy szó, mint száz: szerencsétlen vérfarkasnak született.

 A vére már beborítja egész alkarját, de még mindig nyiszálja az ereit. Az a gyönyörű piros látvány vonzza az étvágyát. Megjön a kedve az evéshez. Nyújtaná szája elé a vérben ázott már szétcincált végtagot, de ehelyett másik kezével arcon csapja magát. 

 - Igaz. Nem szabad ennem. Legalább az éhenhalás esélye is fent áll, ha ez nem jön be.

 Tudomást sem vett az arcába nyilaló fájdalomról, bár abban a pillanatban azt hitte, hogy az jobban fáj, mint a frissen felnyitott vágások. 

 Ahogy egy kis szünetet tartott és kinézett az ablakon, mindenhol céltalanul repdeső Angyalokat vélt felfedezni. De nem azok a hófehéren villogó egyedek. Nem. Ezeket beborított a feketeség, a gonoszság és az ördögi gyilkolási vágy. Eltévedt embereket kerestek, hogy csillapíthassák elvont vágyaikat. Egyikőjük éppen Dante szeme láttára kapott el egy áldozatot. Két vállánál fogva szorította meg, őrült vigyorával kivillantotta vérengző fogait, majd egyenest szerencsétlen arcába harapott.
Dantét ez csöppet sem zavarta ugyan, viszont mikor az ő ajtaján sétált be egyikőjük kopogást mellőzve, az már bizony irritálta. Visszakapta kezébe a pengét, majd az Angyal felé fordult. 

 - Húzz innen!

 - Mert ha nem? - kacagott tébolytól csöpögően.

 - Az csak neked fog fájni - vigyorított rá, majd a pillanat hevében farkassá változott. Az Angyal megdöbbent és félelmében üvöltözni kezdett. Nem hitt a szemének. Későn reagált... Dante rávetette magát és széttépdeste, darabokra szedte.  Mikor az áldozat már többet nem kelhetett fel, Dante néhol beleharapott s kiszívta a maradék vérét is. Ez az egyik különlegesség benne: farkas ugyan, de vérrel táplálkozik, mint bármelyik vámpír. Kibóklászott a ház elé véres, húscafatoktól bűzlő bundával, morgott egyett, és egy csapásra minden Angyal eltűnt a környékéről. Hisz ki akarna halálig harcolni az utolsó vérfarkassal?

Marilyn Travester (Miko)
Angyal
16 éves

 A lány, aki kosztümjei mögé bújva próbálja elrejteni valóját. A lány, aki már azt sem tudja, hogy kivel hol feküdt le. A lány, aki ezt a sok csapást kibírta és nem menekült a halálba. És a lány, akit kimenesztettek a mennynek hitt pokolból. Megmentették a kannibalizmus veszélyétől. Ha egy rongyba bugyolálva ott hagyták volna a menny padlóján, már rég vacsorának  vagy esetleg desszertnek tálalták volna fel. Azt hitte, törődő családhoz került... Milyen naiv gondolat. Az apa folyton terrorizálta, mind fizikailag, mind lelkileg. Az anya prostitúcióra fogta, hogy pénzt keressen, amiből úgysem fog kapni egy kenyér áránál többet. Az egyetlen, akiben ez a szegény lány bízhatott, az a még igazi anyjától kapott plüss állatkája volt. Egy szakadt nyúl, aki már annyi mindent átélt vele, az egyetlen, aki soha nem hagyta cserben, az egyetlen, aki mindig meghallgatta. Neki mondta el minden gondját, és a lány élénk fantáziája már élővé is tette ezt a tárgyat. Felelt, ha kérdezett valamit, s a mondandójába vágott, ha valamit máshogy gondolt. Egy teljesen felépített személyiséggel ruházta fel.

 Későbbi éveiben már egyre feledésbe merült ez a plüss. Hiszen egy tizenhat éves lánynak minek játék? Lecserélte cigarettára és drogra. Minden éjjel egy fiúhoz menekült, hogy ne kelljen otthon lennie, ha pedig nem talált ideiglenes szállást, az utca is megtette. Nyirkos volt, hideg, de ő így szerette.
 Ki tudja, mennyi éj telt el így. Ám egyszer már elege volt a mindennapok megszokott kimeneteléből és dühében hátát fekete szárnyak szakították fel. Nem tudott róluk, akkor látta őket először. Egy normális ember ilyenkor megijedt volna... De ő nem ember. Hidegen hagyta a történés.
 Megölte az előtte remegő férfit, majd az új szárnyait felhasználva szélsebesen hazarepült. Úgy gondolta, ott az ideje a bosszúnak, az édes bosszúnak...
 Vér borította a padlót, a bútorokat és a ő szeretett játékát is. Mégis felszedte a feledésbe merült plüsst. Magához ölelte, majd megnyugtatás képpen beszélt hozzá.
 - Nyugi, már nem bánthat senki. Mi viszont... Mi már akárkit bánthatunk!

Emilya Clark (Elya)
Ember
24 éves

 Emilya Clark, a kicsi Emilya, akinek már kiskorában hozzá kellett szokni a dajkák dédelgető kezeihez. Hisz nem lehet könnyű az élet, ha anyád az a hős, aki a Világ megmentőjének volt kinevezve. Az első kiképzett Vadászként tekinthetett magára, és ezzel még abban a megtiszteltetésben is részesülhetett, hogy nő létére senki, még egy csupa-izom férfi sem tudná átvenni a helyét.
 Az egyszem lányára akarta hagyni a Vadász szakmát, mert látta, hogy van benne remény. Magával vitte a kiképzéseire, hogy Elya tanulmányozhasson minden mozdulatot. Néha bevonta a tréningbe, ezáltal teljesen sikerült elsajátítani pár alap lépést. Idővel egyre többet jártak együtt, a kislány több aktivitással látott neki a feladatoknak, a végén már mindenben örömmel vett rész, aminek a Vadász dologhoz köze volt.
 Egy küldetésre mentek. Jobb előbb elvinni a kicsit egy terepszemlére, így hamarabb léphet anyja nyomdokaiba. Ám a folytonos odafigyelés és anyai aggódás, hogy nehogy baja essen a lánynak, a saját vesztét okozták. Elyát sokkolta a látvány, mikor a saját anyja esett össze, s hullott a porba. Nem futhatott a falfehér testhez, de nem is menekülhetett el, mert az Angyalok sokkal gyorsabbak egy átlag embernél. Hát megragadta remegő kezeivel a messze csúszott kardot, majd bosszútól égő szemekkel tekintett az ellenségre.
 - Hogy tehetted ezt? - buggyantak ki apró könnycseppek a szemei alól. - Miért ölted meg?
 - Tudatlan kislány! - nevetett fel. - Ez egy háború: vannak vesztesek és nyertesek. Nem nyerhet mindenki, valakinek áldozatot is kell hoznia. A kérdés pedig az, hogy te melyiknek születtél: vesztesnek vagy nyertesnek?
 - Rohadj meg - mosolygott rá könnytől ázott arccal. - Remélem, hogy egyszer kibaszottul megdöglesz! - kiabálta.
 - Előbb-utóbb meg fogok, de most rajtad a sor!
 A provokálás eredménye képpen az ellenség lassan indult meg felé. Erre az ártatlan kislány kettévágta a gonosz Angyalt. Milyen érdekes fordulat volt. A vér látványa és az ölés érzete felnőtté faragott egy tizenkét éves lányt. Innen már nincs visszaút, csak előre és előre, hogy betöltse a szerepét, amit a legfontosabb feladatnak tűzött ki maga elé. A feladatot, amiért mindent megtenne. Azaz a Világ legkiválóbb Vadászává válni.

Vitam Flamma (Vit)
Fordítás: Lángoló Élet
Vámpír
37 éves